winvip88.com
Itt a próba, az utósó Nagy próba; Jön az orosz, jön az orosz, Itt is van már valóba'. Eljött tehát az utósó Itélet, De én attól sem magamért, Sem hazámért nem félek. Miért félnék az itélet Napjátul? Féljenek ők, kik viselik Magokat oly galádul, Kik rátörtek az ártatlan Magyarra, Most veri meg az úristen Mindenható haragja! Föl, hazámnak valamennyi Lakója, Ideje, hogy tartozását Minden ember lerója; Ki a házból, ki a síkra, Emberek, Most az egész Magyarország Legyen egy nagy hadsereg! Ki is megyünk, szó sincs róla, Mindnyájan. Meghalni vagy győzedelmet Nyerni a szent csatában. Szent a csata, nem harcolunk Királyért: Király ellen szabadságunk Istenünk és hazánkért! Átkos király, érezted hát Vesztedet. Az ördögnek, hogy megmentsen, Eladtad a lelkedet. De hiába volt a vásár, Elhihet'd: Kit az isten elhagyott, azt Az ördög nem menti meg. Sok az orosz, nagy a száma, Mi haszna? Több lesz ott a magyar; talán Száz is jut egy oroszra. És ha volnánk kevesebben, Mint azok: Hála isten, minket hí ugy A világ, hogy magyarok!
Egy Léouzon Le Duc nevű francia író, aki történeti, néprajzi, politikai és irodalomtörténeti munkálatokkal tette a nevét mérsékelten ismertté, pár évvel az 1870-71-iki háború után»Les Odeurs de Berlin« címen komolykodó és lépten-nyomon statisztikára hivatkozó könyvet adott ki, amelyben mindent mond a németekről és különösen Berlinről, csak éppen jót nem. A vádjai takargatni próbált, de minduntalan ki-kitörő izzó és fel-fellángoló németgyűlöletükkel szinte mulatságosak. És ez a vádaskodó, miután olyan feneketlen korrupcióval vádolta meg a Bismarck nagy Németországát, aminőt mostanában már csak Oroszországra szoktak ráfogni, végül elérzékenyedetten, szinte siránkozva panaszkodik azon, hogy a német sajtó egy része még a háború után is milyen hallatlan rágalmakkal sértegeti a megalázott Franciaországot, aztán leleplezéseihez függelékül ezt a megjegyzést biggyeszti: - Amíg a háború tart, az egyik vagy másik hadakozó fél ügyéért küzdő íróknak minden heves kifakadását nagyon meg lehet érteni, még a legigazságtalanabbat is.
A dum-dum lövegekről pedig ezúttal nem is szól. A francia kormány csak állít, a német bizonyít. De nem kell hozzá az elfogultságra való hajlandóság, hogy bizonyítás nélkül is szívesebben adjon hitelt az ember a német kormánynak. Elég arra gondolni, hogy kikből, milyen legénységből áll a német hadsereg és hogy micsoda vegyes elemek kerültek bele a francia hadseregbe. A német hadsereg zömét az ipari munkások alkotják, értelmes, iskolázott emberek, nincs hadsereg, amelyben olyan kevés volna az analfabéta, azt lehet mondani: a nagy német hadsereg csupa kultúremberből áll. A franciák seregében pedig ott van a temérdek apacs is (a sötét arcbőrű katonáikról ne beszéljünk). El lehet képzelni, hogy azok, akik valaha Bonnot oldalán küzdöttek, hogyan kedélyeskednek a háborúban, ha néha-néha kézre keríthetik a »sale boche«-t: ott, ahol sok tiszt és prefektus is annyira elvesztette a fejét, hogy az internáltakkal szemben mindent, ami embertelenség, megengedhetőnek tartott! Nemcsak azok a nők mesélgetik, akik sok viszontagság után végre hazakerülhettek Franciaországból, Gustave Hervé is mondja, hogy: honfitársai az internált asszonyokkal és gyermekekkel úgy bántak, mint a fegyencekkel.
Kék és aranyos vihar volt, fölöttünk a felhőtlen égbolttal és a cikázó napsugarakkal, csak a víz háborgott, belső lázzal, a földgolyó ideges, arisztokratikus kék vére. Leültem egy padra, s a korlátba fogózkodtam. Hunyt szemmel hallgattam a szívem gyorsult dobogását, a tüdőm egyhangú munkáját. Mellettem a gépházban dobogott a hajó szíve, működött a hajó tüdeje, szintén gyorsult tempóban. Lelketlen tárgy iránt, fa iránt, vas iránt, acél iránt sohase éreztem annyi emberi szeretetet. Ha választanom kellett volna, hogy a tüdőm bénul meg vagy az az olajos acéltüdő, amely helyettem lélegzik, nem tudok felelni. Szemem volt a hajó zöld szeme, a lámpás, torkom a gőzturbina, fülem a hajótölcsér, karom az emeltyű, a gondolatom, a szellemi erőm, a telepátiám a hajó lelke, az a villamos szikra, amelyet egy távoli toronyba röpítenek, marconigráf alakjában, s a világból, az öt világrészből, a sok szárazföldből és a még több tengerből nem maradt egyebem, mint az a pár négyszögméter, amely a hajó testét tette.